Az Ön vállalkozásának bevételét is megtépázta az elmúlt két év?
Nem talál új utakat a fejlődéshez? Hiába tesz meg mindent, hogy vállalkozását előre mozdítsa?
Talán mégsem vett minden lehetőséget számításba!
2010 elején a szélessávú internet előfizetések száma Magyarországon meghaladja a 2,5 milliót, és egy-egy elérést a legtöbbször egy egész család használ. A magyar lakosság több mint fele tájékozódik a világhálón.
Az internet azonban egy hatalmas adattenger. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben az információ tömegben egy vállalkozást hogyan találnak meg. Azok a vállalkozások, akik erre hangsúlyt helyeztek, a válság ellenére az elmúlt két évben is folyamatosab növekedtek. A leányfalui lakosok nagy része már a helyi vállalkozásokról is az interneten tájékozódik, így a faluhoz köthető vállalkozásoknál is növekvő bevételi lehetőséget jelenthet az internet. A világháló lehetővé teheti, hogy cégét az ország bármely területéről, vagy akár külföldről is könnyedén megtalálják, ha valóban hatékonyan jelenik meg az interneten. Megfelelő módszerekkel honlapját kis költséggel, eredményesen reklámozhatja, új ügyfeleket szerezhet, új lehetőségeket biztosíthat már meglévő partnereinek.
Ha szeretné, hogy az Ön vállalkozása is megismerhesse ezeket a lehetőségeket, jöjjön el október 30-án szombaton délután 4 órakor a leányfalui Faluházba!
Marketing továbbképzés leányfalui vállalkozóknak a Faluházban
Fő téma: vállalkozások bevétel növelési lehetőségei az internet segítségével
Előadó: Komáromi Zsombor
Időpont: 2010. október 30. szombat délután 16 óra
Helyszín: Leányfalu Faluház
A marketing szeminárium témái:
Online jelenlét – mi a honlapunk célja?
Hogyan tanulhatunk a céges honlapok leggyakoribb hibáiból?
Hogyan kaphatunk azonnali visszajelzést honlapunk eredményességéről?
Milyen ingyenes piackutatási lehetőségeink vannak az interneten?
Hogyan tegyük honlapunk látogatóit vásárlókká, megrendelőkké?
Hogyan hirdessünk hatékonyan az interneten?
A továbbképzés előadója Komáromi Zsombor műszaki újságíró és honlap készítő, 1989 óta lakik Leányfalun, 1999 óta foglalkozik weboldalak készítésével. Zsombor marketing tapasztalatait a Philips Magyarországnál és a Sony Hungáriánál szerezte, 1999-től 2003-ig az ő vállalkozása készítette és tartotta karban a www.sony.hu honlapot. Több leányfalui weboldal készítője, referenciái közé tartozik többek között a www.leanyfalu-haz.hu, a www.leanyfalu.info, www.papptarsashaz.hu, a www.villamvedelem.eu, a www.pizza-leanyfalu.hu, a www.harsfaetterem-panzio.hu weboldalak.
A két órás előadás témáiról egy 40 oldalas nyomtatott jegyzetet kap az előadás végén.
A szeminárium részvételi díja:
Október 15-ig befizetve: 4500 forint
Október 15-e után, vagy a helyszínen fizetve: 7500 forint
Az árak a 25% Áfa-t tartalmazzák.
Részletes információ: 06/30-246-0941
Jelentkezés a marketing továbbképzésre |
leanyfalu.info információs oldal
|



Sziasztok,